Egy netparaszt az iwiw fórumról

08-03-23 2008. márc. 23. 16:49, GaborV, 49 komment

Üdv olvasók,

Előszöris egy személyes megjegyzés azoknak akik kérdezték:

NEM vagyok jobboldali, SEM baloldali, mindkét végletet egyformán lenézem. Ennyi.

 

Két hete felnéztem az IWIW fórumra, a tandíj ellenes kampány okán. Találtam egy témát, ami ugyan nem tartozott a keresett témához, de megnéztem mert érdekelt. ”Magyar Gárda” címen futott a téma, de szokás szerint (a politikai fórumtémák már csak ilyenek) nem erről volt szó. Ahogy vártam habzó szájú vita dúlt az szdsz és a jobbik rajongói közt. Sok-sok embert ki lehetne emelni a fórumból. Minkét vitafél részéről, balról és jobbról is elhangzottak bődületes hülyeségek. De egy embert ki kellett emelnem és ő meg is érdemelt egy bejegyzést.

 

M. Iván meglehetősen kusza fórumos életem legérdekesebb személye volt. Noha csodálatomat nem zsenialitásával, hanem kóros elmebajával vívta ki. Ez az ember egy személyben új kategóriát nyitott a netparasztok rendszertanában.

 

Egy átlag netparaszt , olyan interneten élő, gyorsan szaporodó állatfajta. Átlagos koruk 14 és 20 közé esik, de nem ritka a 40-50 éves „veterán” sem. Fajtájuk jellegzetessége a félművelt tudálékosság, az agresszivitás és a kicsi… izé, kisebbség érzet. A faj általános jellemzője, hogy azt hiszi nagyon okos, ő az egyetlen értelmes életforma a fórumon, ezért ömleszti az idiótaságokat, a féligazságokat és közben arra élvez, hogy másokat felhúz.

Amikor megfogják idiótaságait és féligazságait, akkor személyeskedéssel, fenyegetéssel reagál vagy lelép egy időre, esetlen logint vált. Szóbő beszédmódúk jellemzője hogy vitapartnerüket, sátánistának, kommunistának vagy nácinak nevezik, a legkórosabb esetek ezeket kombinálják: ”te sátánista komcsináci”, ”te ördögi hortysta komcsi” Iván ezt még megfejelte a nyilas jelzővel.

Nagyrészük valamelyik nagy párt fanatikusa, ezért bal és jobboldali netparasztok egyaránt előfordulnak, a politizáló netparasztok általános jellemzője, hogy egyformán nagy ökörségeket beszélnek, csak egymáshoz képest ellentétes előjellel.

Az ilyenek gyors elszaporodása a net-en egyre ijesztőbb méreteket ölt. 6 éve jók voltak a fórumok, 4 éve elviselhetőek voltak. Aztán jött a naaagy net-forradalom, aminek a hatása durva volt. Két éve a helyzet még jellemezhető volt a „bazz, ez mi a sz@r???" mondattal, de 1 éve a fórumos világ kultúrált keretek között nem minősíthető...

 

Ehhez képest Iván egy új tünetet hozott a repertoárba, a totális üldözési mániát. Szegény emberke meglehetősen beteg lelkileg.

(idézetek kékkel!)

-Ne magyarkodj ilyen hevesen, kisnyilas!

-Tévedsz, kisnyilas. Én nem "égetem" magamat, a tények közlése ugyanis nem az.

-Az én bélférgeim többszörösen műveltebbek, mint az egész magyar nyilas csürhe együttvéve.

Ennyi, szegény emberkének nem csak galandférgei vannak, de a történelmi és politikai mondanivalója is kb ennyi. Számára a nyilas mindenki aki nem azt mondja amit ő. Először megpróbált kultúráltan fogalmazni, persze ez a „kultúráltabban” a hozzá hasonló netparasztok színvonalához mérendő:

-A hőzöngő csürhe nem nép.

-A legnagyobb veszélyt a nyilasok jelentik.

-Ők horogkeresztények, ami egy másik vallás...

Persze aztán ahogy kezdtek neki visszaszólogatni fogyott a türelem. Mivel nem érv, hogy ”nyilas” ”anyád” hamar elfogyott a mondanivalója. Fantáziadúsabb netparasztok ilyenkor elkezdenek technoblablázni és idegen szavak és teljesen felesleges adatok ezreit zúdítva a fórumra próbálják saját intellektusukat(?) bizonygatni, általában csekély sikerrel. Csak a többi netparaszt nem lát át ezen, sőt általában találnak egy hasonlóan hülye netparasztot aki egyetértését lelkendezve fejezi ki, ezáltal vita győztesnek könyvelik el saját baromságaikat.

A netparasztok egy része elég fantáziadús, de Ivánka fantázia terén annyira esélyes, mint szőke prosti a kvantumfizikában. Ebből értelemszerűen jött a személyeskedés, majd a fizikai fenyegetés. Persze minden nap újra és újra lejátszódott ez a folyamat, féligazságok/hülyeségek > fenyegetés > teljes leparasztulás:

-Értelmes vita az iwewen nem létezik. A Magyar Gárda újnyilas szervezet. Ezek tények.

>>>

-Hülye ki nyilas véglény vagy. Gondolom a román szélsőjobb hasonló stílusú magyarellenes ökörségeivel is egyetértesz

>>>

-Add meg először a kurva anyád elérhetőségét!

Innetől kezdve persze nem volt megállás és ledübörgött a lejtőn az amúgyis mélyen szálló beszélgetés színvonala:

-Vécés akasztás kellene? Megoldható az is... még a nyilasnak is teljesítjük utolsó kívánságát.

-Ti már voltatok akasztva... ha most is túl sokat hőzöngtök, megkapjátok megint... nem gond...

Üldözési mániájának további jele a totális értetlenség, ha az általa lenyilasozott személy nem úgy viselkedik, mint ahogy ő elvárná egy nyilastól. Ez nagyrészt a barbár fantáziátlanságból, másrészt az üldözési mániából fakad, mely láthatólag beette magát a veséje utolsó sejtmagjáig.

-A cigányokat nem kiirtani kell, te kisnyilas? Miféle felzárkóztatás??? Hát nem azt mondtad a múltkor, nyilas véglény, hogy irtani kell? De hát ilyen a nyilasmagyarság: arra sem emlékszik, hogy 5 perce mit hányt ki...

Próbáluk meg kitalálni szegény Ivánka életútját, mely a mai helyzethez vezetett:

(a történet a fantázia szüleménye, minden egyezés a valósággal, valós személyekkel a véletlen műve)

1967ben születet egy esős napon. Bár az orvosok mindent megtettek az emberiség javáért ő mégis makacsul életben maradt. Fel is sírt az ápolónő…

Eseménytelen gyerekkorában kapott rá az ”anyagra”. Először a ragasztó foglalta le, aztán a füves cigi és végül a lónyugtató napi 12/24ben. Teste nagy része visszafejlődött és fél év után súlyos rohamokkal és erős testszaggal vitték kórházba.

Mikor kijött a kórházból és túlvolt az elvonón, még sokkos állapotban halott az iskolában a csúnya náci bácsikról. Mivel a tanulás már ekkor büdös volt neki, kb ennyi is maradt meg az agyában. Ezután minden unszimpatikus emberke ”náci” volt neki.

Mama kicsi fia, egy pénteki napon, miután a tanár megbuktatta matek praktikumból idegrohamot kapott. Miután feljelentette a tanárt neonáci szervezkedésért. Persze ez kiderült és úgy elverték Ivánkát hogy fél évig zacskót kellett a fején hordani, mert nem hasonlított emberre. A kórházból kijövet 6 üveg sör után megnyugodott és megnézte az esti filmet, melyben gonosz nácik harcoltak a tökéletes, igazságos és kigyúrt amerikai katonákkal. Ezután jobban felerősödött ”náci” mániája, mivel már a második sokk kapcsán halotta ezt a szót.

Mivel jól ment a magolás bejutott az egyetemre, bár érteni nem értette miről ír. A fantázia teljes hiánya miatt, a legnagyobb gondot a szakdolgozat megírása volt számára. Elvégezte az egyetemet és elkezdett itt-ott dolgozni. Eleinte megpróbálta megalapítani a fújnácik bt-t de amikor húszadszorra röhögték ki hivatalokban feladta és ezentúl csak a szomszédjait jelentgette fel neonáci szervezkedés miatt… meg a barátnőjét amikor félrelépett.

Teltek az évek és a feljelentések és eljött az internet-bumm. Ekkor Ivánka megtalálta a net-es fórumokat és ezzel egy időben elolvasta a sorstalanságot. Mikor a végére ért elájult, aztán mikor magához tért pezsgőt bontott. Két napig ünnepelt és eldöntötte, hogy nyilasok elleni harcnak szenteli életét. Mivel a tanulás még mindig büdös volt neki, ezért úgy döntött hogy „nyilas” mindenki akit nem kedvel. Végre tudta hogy ki a világ leggonoszabb emberei, akik miatt háborúk vannak, akik miatt Bush segghülye és akik miatt esik az eső. A nyilasok… Jupppí! Egyből írt 6 cikket, 5 esszét és vagy 200 feljelentést.

 

Szegény Ivánka amúgy teljesen produkálja a netparasztok minden jellegzetességét. Nem tudja mondandóját tényekkel alátámasztani, ezért egyszerűen elkezd mindent és mindenkit szidni, a negiláció szellemiségében.

-Tévedsz, kisnyilas. Én nem "égetem" magamat, a tények közlése ugyanis nem az.

-Mit kell itt bizonygatni? Nyilvánvaló a nyilas szövegelés. Ilyenkor kell elővenni a gumibotot és közéjük csapni. Ilyen egyszerű ez.

Ivánka persze hamar észrevette, hogy szellemi párbajban ő egyszerűen fegyvertelen, ezért olyan célt kellett keresnie aki nem tud visszaszólni, így jött a képbe Wass Albert.

-Irigy vagy, hogy nekem van nőm, te meg rá vagy kényszerülva a gárdista bajtársi csoportos maszturbálásra WaSS Albínó szobra előtt?

-WaSS Albínó egy dilletáns kis fasz volt, a gyűlölet prófétája, háborús bűnös és többrendbeli gyilkos.

-Te vagy az, icipi nyilas vitézke... Dobd ki a szemétbe árpádsávos rongyodat, add be beolvasztásra WaSS Albínó szobrodat, s kezdj el végre gondolkodni. Meglátod, nem fog fájni!

Mivel szegény Ivánka heveny fantázia hiányban szenved, ezért a csoportos maszturbálást egy saját élményből szerezhette. Satöbbi. Az ilyen hsz-ekkel amúgy nem csak teljes történelmi agyhallottságát bizonygatta, de azt is hogy neki az irodalom megakadt a Sztory szintjén. Agresszivitással próbálja egyensúlyozni vélhetően kicsi… izé, kisebbségi érzéseit.

-Ne magyarkodj ilyen hevesen, kisnyilas. S add át üdvözletemet március 15-én a téged először pofánvágó rendőrnek!

Nem magyarkodj ilyen hevesen, kisnyilas. Voltak már ilyen magyarkodók úgy 60 éve, nagy részük az akasztófán végezte...

-Én senkit sem akarok felkötni, dehát te is egyetértesz, hogy időnként akasztás kell, amikor nagyon magyarkodni kezdenek a nyilasmagyarok, mert inkább most 90-70 főhőzöngő eutanáziája, mint hagyni őket, hogy százezreket gyilkoljanak.

Történelmi impotenciája miatt valószínűleg nem is sejti hogy pont a hozzá hasonló idióták csináltak háborús bűnöket besorozás után. Kisebbségi hajlamaikat és agybajaikat ugyan is így élték ki, mert a géppuska a kezükben ellensúlyozta, hogy kicsi… izé, kisebbségi érzéseiket. Ez igaz volt az amerikai, magyar, a német hadseregekre, de főleg a szovjet hadigépezetre meg a partizánokra. Sajnos sok az Ivánka szintű, alacsonyan kvalifikált jellem, aki akkoriban szabadon tombolt Európában, vagy épp ma, jenki katona képében Irakban, satöbbi…

 

Hogy ne essek abba a hibába hogy túl sokat idézgessek ettől az izétől, inkább kikértem egy, az SOTE-n orvosit végző ismerősöm szakvéleményét:

"Ez az ember krónikus. Neurotikus panaszainak lajstroma végeláthatatlan de az organikus pszichoszindróma kiemelendő, még akkor is, ha csak enyhe fokú. Mint tudjuk e betegség tünetei között szerepel az új helyzethez való alkalmazkodás nehézsége, a motivációcsökkenés és az emocionális instabilitás. Ehhez társul még a mániás depressziónak egy speciális fajtája, amelyre a túl sok beszéd mellett a szélsőséges viselkedés is jellemző. A mániás rohamok mély depressziós időszakait kíséri bizonyos "nyilasoktól" való fóbia és ezekkel kapcsolatos rögeszmék, miszerint mindenhol és mindenkiben őket látja. Ennyiből azonban nem lehet eldönteni egyértelműen, hogy a betegség okai, avagy következményei.

Javasolt terápia:

Az emocionális instabilitásra szóbeli nyugtatás.

A szélsőséges viselkedésre, a politikából fakadó félelmekre az aktuális országos és világpolitikával való szembesítés, így megszűnik a ”nyilasoktól” való kóros félelem."

 

Szerintem a veleszületett idiotizmus nem gyógyítható szóval nem hiszek benne, hogy a javasolt terápia bármi komoly eredményt elérne, helyette az Ivánka által javasolt módszert ajánlanám:

-Zérótolerancia van, kisöreg, nem hallottál róla? Most nem a vitázgatás ideje van, hanem a pofánverés ideje.

Talán egyszer valaki eléggé elveri ahhoz hogy elgondolkozzon saját agyfolyásain, vagy legalábbis elmegy a kedve attól, hogy ömöljön a szájából a trágya…

A fórumokon pedig szarni kell rá. Az ilyenek arra élvezek hogy másokat felhúznak, egyszerűen szarni kell rájuk és kikészülnek.

 

Már a bejegyzés megírása után találtam egy témát az iwiw fórumon, ami Ivánnal foglalkozik. :)

Kategóriák

netorkság

Címkék

antiblog , forum , garda , idiotak , iwiw , magyar , netparaszt

Eddig 49 komment érkezett ()

  • 1.  
    2008. 03. 23. 17:36

    Baszki, én ezt nem hiszem el, de mégis... Az emberi hülyeség minden képzeletet túlszárnyal. Hogy a francba nem verték be a száját soha? Nekem is megvan a véleményem, de ha az ember valamit azért gondol úgy, mert csak, akkor sem illenék kötéllel fenyegetőzni... Az ilyen emberekre mondjuk az a baj, tényleg csak valami kemény tárggyal lehet hatni, verbálisan nem :S

  • 2.  Latka X-treme
    2008. 03. 23. 17:44

    Hát igen. Az ilyesfajta hozzáállás az, amit nagyon rühellek. Meg az a bizonyos kettős mérce. Emlékszem amikor a partizáninfósok tettek fel olyan képet, hogy jobbikos nácik horogkeresztet állítottak fel Debrecen főterén. Igaz, hogy az egy kettőskereszt volt gyengén retusálva, ráadásul Szegeden a Klauzál téren. Amikor valaki megjegyezte, hogy ez önkényuralmi jelképpel való visszaélés, ami büntetendő az egyik nagypofájú hülyegyerek elkezdett pattogni, hogy "Jaj, ne ugassál te hülye náci, külföldi szerveren vagyunk és azt csinálunk amit akarunk."

    Hiába, az ilyen ember nem ismeri az ősmagyar mondást: "Ne kívánd másnak azt, amit magadnak nem szeretnél."

  • 3.  Ghery
    2008. 03. 23. 21:25

    Az orvosi szakvélemény ugye Vigi műve?:D

  • 4.  GaborV
    2008. 03. 23. 21:34

    Nem, Vigi valószínűleg csak annyit írt volna: "kényszerzubbony + elektrosokk" :D

    Egyébként ajánlanám, hogy nézzétek meg a belinkelt iwiw fórumokat :D

  • 5.  Flekkermensch
    2008. 03. 24. 0:18

    No hát nemsok mindent lehet a fiatalember munkásságához hozzáfűzni, tán annyit, hogy igenis le kell állni az ien szerncsétlenekkel vitatkozni ( no persze csak hergelés céljából és egy pillanatig sem komolyan venni ) hiszen semmi sem minősíti őket jobban a saját frecsegésüknél.

  • 6.  GaborV
    2008. 03. 24. 14:50

    Az ilyeneket nem érdemes győzködni, a veleszületett hülyeség ellen az érv nem hat.
    Ellenben jó poén csesztetni őket:D

  • 7.  Anubia
    2008. 03. 24. 17:08

    Ez zseniális lett ez az írás XD Sírtam... a röhögéstől is meg attól h ilyen emberek vannak... Mondjuk ismerős. Ez ugyan az a kategória, aki a cseten 14 éves korában azzal kezdi h "szia, hány éves vagy hogy hívnak, nem akarsz velem lefeküdni?" Mivel a regionális szobánk már nem üzemel úgy, mint rég, már nem szoktam feljárni, talán épp az netparasztok elkerülése végett.
    Sajnos az átlagintelligencia nem épp magaz az ilyeneknél akiknek kicsi a.... izé kisebbségi komplexusaik vannak XD

  • 8.  Qkkancs
    2008. 03. 24. 18:58

    Az emberi hülyeségnek még mindig nincsenek határai:D

  • 9.  Alkesz
    2008. 03. 25. 21:46

    Mindenki jó valamire, legfeljebb intő példának.
    Nos Iván eléggé intő jellegű.
    Sajnálom a szüleit akik gyereket vártak, de csak ő jött..

  • 10.  KISHUJE
    2008. 03. 27. 2:57

    sziasztok,

    a Magyar Gárda fórumot én hoztam létre... abból a célból, hogy megismerjem a fórumozók gondolatait, érzéseit ezzel a csoporttal szemben vagy akár mellett.

    Van ugyanis egy kedves idős barátom, akinek van egy szám a karján...

    ő megrettent amikor ez első híradások bemutatták a gárdát...

    megrettent, mert azt hitte soha nem kell már átélnie.. érezni azt, amit 6x évvel ezelőtt érzett...

    a hozzászólásokból, támadásokból azt szűrtem le, hogy a mai magyar társadalom azon része, mely politikai fórumozik, történelmi analfabéták és agymosott jobb/bal oldal hívők, fanatikusok... nincs sem Isten sem ember... mindenen és mindenki átgázolnak

    feljelettek a munkahelyemen, ahol a vizsgálat okán kiküldtem azokat a hszeketek, melyekre reagáltam... a müncheni központban nem hitték el, hogy ez ma magyaroszágon megjelenhet büntetlenül...

    65000 hsznél tartunk, a moderálás elég egyértelmű és radikális... sajnos van ami elkerülte a figyelmem, ha ezeket mostanában találtad...

    üdvözlettel:
    K.L.
    kishuje

  • 11.  Parteigenosse
    2008. 03. 27. 6:00

    Szia Kishüje,

    Jól tettedm hogy létrehoztad ezt a topikot, legálább látjuk, kinek mi a véleménye a gárdáról.

    Íme néhány idézet, név nélkül, ami bizonyítja, nem csak m. iván tudja elkerekíteni:

    "Ócska zsidó ingyenélő!
    A ti provokátoraitok sikere volt az az egész cécó. A normálisabb ja nem dőlt ám be!!! A szekusokat meg már kiismertük. Készítem a hurkokat a KGB és CIA ügynökök számára! A sorban elférsz te is te mocsok!"

    "te fosfejű hungarofób féreg vagy!buta cigány!"

    "A gond most is az, hogy nem maradnak nyugton és sokkal erőszakosabban törnek világuralomra, mint a XIX. században.
    Akkor a tehetetlen orosz lakosság pogromot rendezett a zsidó bérlők, uzsorások, kocsmabérlők ellen. A nyomorultak nem vették észre, hogy a saját földesuraik is tehetnek róla!... Az 1905.-ös forradalom egyenes következmény volt... (Meg 1917 is!!!)
    De az már megint nem Horthista szöveg, hogy a Zsidó Világszövetség alapítója (Montefiore) az első számú célként jelölte meg Magyarország kisajátítását! És sikerült is nekik!"

    "Horthysta szlogent ???? Na aztán Horthyt hagyd ki ebből, mert Ő volt az, aki nem engedte, hogy elvigyék a zsidókat, és Hitlerrel szemben is megvédte a Magyarokat."

    "Kicsi bogár,a cigányság kulturájában nincs aza szó tanulni,fölöslegesnek tartják.Legyen enni mit oszt jól van.
    Nem kéne hangoskodni,megbotránkoztatóul viselkedni,észre venni nem egyedül ők vannak a villamoson ,buszon,házban vagy bárhol.Harsog tőlük minden.Vissza taszító.
    Kivételek vannak mint minden hol."

    Hejesírás by hozzászólók, betűhív idézet...

    Üdv: Parteigenosse

  • 12.  KISHUJE
    2008. 03. 27. 11:55

    HELYESÍRÁSRÓL A HSZEK IGEN NAGY RÉSZÉNÉL NEM NAGYON BESZÉLHETÜNK...

    üdv
    kishuje

  • 13.  Ghery
    2008. 03. 27. 21:19

    z azért van, mert helyesen írni ugye csak nyelvtanórán kell... Nem mondom, néha én is hibázok (az elgépelésen túl), de amit általában látok- katasztrófa. Mondjuk nem csoda, ismerve a mai magyar érettségit. Tavaly érettségiztem, amikor megkaptam a lapot majdnem felröhögtem... SZÁNALMAS, ötödikes koromban is megírtam volna 40/40 pontra a szövegértést, a szövegalkotásnál pedig a helyesírással már nem lehet bukni. Hiába írsz össze vagy 50 pontnyi hibát, akkor is maximum 18-at vagy mennyit vonnak le. De ez talán megérne egy külön bejegyzést is;)

  • 14.  GaborV
    2008. 03. 28. 0:14

    Parteigenosse, kishülye
    a mai magyar közélet egy szemét, ne csodált ha a reakciók se külömbek.
    Mondok példát:
    MA legálisan működik egy kommunista párt, ne csodált ha megalapul egy náci párt. Egy így működik.
    A magyar gárda is egy ilyen reakció arra ami az országban folyt 98 és 2006 között. NEm mondom hogy jó vagy rossz, ez egy hoszabb téma, mint sem egy hsz-el le lehetne rendezni. de
    A FŐ BAJ MÉG MINDIG: hogy az irányzatok totalitáriusak a saját igazuk felé. Egy zsidó hiába navajog a nácikról, ha közben komcsik szalatgálhatnak a parlamentben...
    A kettős mérce nagyon népbetegség mostanság és sajnos lehetetlenné teszi az építő munkát az orszgban, mert tényleg az van h bárki tesz valamit azt egyből lenácizzák vagy lekommunistázzák, erre példa volt iván, de mint írtam jobb és baloldalon is ilyen idióták hemzsegnek ezerszám...

  • 15.  KISHUJE
    2008. 03. 29. 2:39

    ha ez vicc, akkor jóóóó kedves gaborv....

    ha nem vicc, ahogy írtál... akkor nem annyira...

  • 16.  GaborV
    2008. 03. 29. 3:00

    kishulye, akkor megfogalmazom máshogy:
    Minden akció egy reakciót vált ki, egy egyszerű fizikai tétel.
    A rendszerváltozás mizériáira a reakció a taxisblokád volt. Gyurcsányra a reakció a Kossuth tér volt meg a balhék. Az erőltetett liberalizmusra a reakció a radikalizmus.
    Stb... végtelen hosszú folyamatábra felírható oda-vissza.
    A gond ha ezt csak egy irányból nézik és csak a tüntetőt bírálják, míg az országot szétlopó kormányt nem. VAGY épp fordítva, csak Gyurcsányt szidják, de a fél Pestet szétverő emberkét nem.
    Így már világosabb mire akartam kilyukadni?
    Ezt értem kettős mércén.
    Az meg hogy a mai magyar közélet egy szemét az sztm elég egyértelmű volt elsőre is...

  • 17.  GaborV
    2008. 03. 29. 3:06

    Parteigenosse,

    mint már írtam a politizáló netparasztnak több alfaja van: baloldali, jobboldali, kommunista, náci, sőt létezik kommunistanáci is, de tényleg! :D
    Az hogy Ivanov baloldali az részletkérdés, én az idiotizmusát emeletem ki. Úgyhogy felesleges visszavágósdit játszani, szerintem ilyen idézgetésekkel meg lehetne tölteni egy fél könyvtárat, csak abból a fórumból és kb a fele balos a fele jobbos lenne ;)

  • 18.  Anita
    2008. 03. 29. 16:50

    Babits Mihály: Szíttál-e lassú mérgeket?

    Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?
    jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt
    melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
    ó, kárhozat, kiben a szó először született
    az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó,
    biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó.
    Haza... Szabadság... hallod ezt? ó ember! messze fuss,
    mert ellenséged aki szól, zsarnok és háborus:
    mert minden édenek neve vad poklokat büvöl
    s Kasszandra átkát gúnyosan visszárul veri föl
    Hazánk, harsan, s már durva harc dúlja a drága tájt,
    s új tusa borzadt oka lesz, ha ki békét kiált.
    Eszmét neveznek - és a föld bitókkal fölfakad;
    jövőt - és viszik halni már a gyönge fiukat
    népjavát - s a nép új nyomort lát, újabb szenvedést;
    emberközösség: pompa-szó! de kerüld mint a kést;
    szabadság: ez még csábosabb; de vigyázz, ki ne mondd,
    mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond!
    Ó, varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés
    fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés,
    hol a konkolyt arassa az, ki a buzát veti,
    s szive melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki.
    Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd
    és köpd ki fogaid közül a véres szavakat, -
    sőt hogyha érzed, hogy a szó, ez álnok gyűtövény,
    ártatlan is, csírázni kezd lelkednek mezején,
    égesd föl inkább a mezőt, és legyen kételyed
    tikkadt és izzó, mint a láng száraz mező felett.
    1919, július

    Még a bölcs is megrészegülhet néhány hangzatos jelszótól, egy magasztos eszmétől. Hát még egy olyan ember, akinek olyan kevés esze van, mint Ivánnak. Nem kell vele törődni...
    A helyesírás csak odafigyelés kérdése... Meg esetleg a wordöt lehet használni, bár bízni nem érdemes benne.

  • 19.  stark
    2008. 04. 01. 14:46

    Basszus, ez a netparaszt MAXVAL! Megismerem a "retorikáját".:D Ha valaki nem ismerné, van egy nagyon színvonalas blogja; a magyar-garda.blogspot.com.

  • 20.  DJS
    2008. 04. 03. 9:09

    A cikk nagyon jó, meg minden, de ha ez tényleg Maxval, akkor még megjárhatod, hogy az egyik államférfit szidalmazod... Ki van írva a profiljába: "Iparág: Államigazgatás"

  • 21.  Before
    2008. 04. 03. 11:41

    Lehet, hogy abban a hitben ringatod magad, hogy se jobbos, se balos nem vagy, de ez semmi másra nem utal, mint súlyos önismereti válságra.
    Enyhén szélsőségességbe hajló "jobbos" vagy, akinek egy kis szalonzsidózás már természetesebben csusszan ki a száján, mint másnak a jónapot. Elhiszem, hogy te ezt nem veszed észre magadon, de kívülről szemlélve meglehetősen egyértelmű.

  • 22.  krstf
    2008. 04. 04. 0:49

    Üdv,
    most talaltam ide, veletlenül. Igen tetszett, de mivel az utobbi idöben föleg jobboldali portalokat blogokat olvasok, valoszinüleg egy kicsit elfogult vagyok. Esetleg, nem hoznal össze egy jobboldali netparaszt ismertetöt is? Ott is vannak jellemzö motivumok, nem hiszem, hogy gondot jelentene.
    amennyiben van mar ilyen, ugy elnezest kerek a basztatasert, olvasok tovabb.

  • 23.  GaborV
    2008. 04. 04. 3:44

    gondoltam már rá hogy baloldali emberkéről is kellene elemzést írni az is érdekes lenne :)
    Biztos akkor megkapnám h balos vagyok valójában :D

    szalon-zsidózás, szalon-nácizás, szalon-cigányozás szalon-magyarozás, stb...
    lehet van benne valami, biztos a túl sok tv... :D

  • 24.  GaborV
    2008. 04. 04. 19:14

    izé, mármint jobboldali emberkéről is :)

  • 25.  maxval
    2008. 06. 23. 15:29

    Kedves nyilas szerkesztő!

    Véletlenül bukkantam nyilasmagyarsumér úgynevezett blogodra. Nagyon vicces, egyszer majdnem elmosolyodtam. De miért nem maradtál inkább a kaptafánál, s miért nem maszturbálsz továbbra is árpádsávos rongyoddal, ahelyett, hogy hülyeségeket hánynál az ingyenes netes felületre.

    maxval, a zérótolerancia

  • 26.  Malkavita
    2008. 06. 23. 16:05

    Jééé... Mindenkinek EGY darab véleménye kell legyen ezen a hatmilliárd lelkes világon? Szánalmas... Hééé emberek! Aki kicsit is egyetért antiblogírónkkal, GaborV-vel, az nyilas!!!!! Bevallom, én Nyilas vagyok... (Hiszen november végén születtem) :-DDDDD
    Hol volt itt szó a sumérokról? :-))))) Egyáltalán bármiféle rokonságról a magyarok és egy másik nép között...
    Hé! Te nem az vagy, akiről a cikk szólt? Ó, olyan neveletlen vagyok! Üdv! Ez itt a tükör Rólad.

  • 27.  maxval
    2008. 06. 23. 17:18

    Ez nem tükör, hanem hányás. Próbálnak csűsztatgatni a kicsi pici nyilasmagyar gárdisták, de a békés többséget nem verik át: álságos toleráns vitázgatós álarcuk mögött ott világít a nyilasmagyarkodó pofa...

  • 28.  GaborV
    2008. 06. 23. 17:38

    maxval: csak tipp de nem te vagy a cikk főszereplője?
    "Véletlenül bukkantam nyilasmagyarsumér úgynevezett blogodra"
    nyilas? téves, mérleg vagyok
    sumér? egy korábban írtam a "mindenki a rokonunk" tipusú hülyeségekről:
    antiblog.buzz.hu/archives/2007/11/25/Attila_es_ET_-bovitve-/
    "maszturbálsz továbbra is árpádsávos rongyoddal"
    nekem van barátnőm az említett műveletet meghagyom neked.
    Nincs árpádsávos zászlóm, nem is tartok rá igényt, nekem a mátyás féle zászló tetszik. (gondolom szerinted az is rongy vagy nyilas jelkép, hiszen neked mindegy mi csak kötekedhess)

    "icsi pici nyilasmagyar gárdisták"
    gárdisták? nem is tudtam hogy gárdisták is olvassák a blogomat... mondjuk szvsz ez csak téged zavarna, tőlem aztán melegek, gárdisták és cigányok is olvashatják, mert ez elvileg egy jogállam, hiszen szerencsére nem a magadfajta rasszisták irányítják.
    "békés többséget nem verik át"
    A beeeekés többség, azaz az agyatlan birkák akik szerint orbán maga a megváltó és gyurcsány egy bátor igazmondó?
    Szvsz még egy náci és egy komcsi is jobb mint két birka, mert nekik legalább van személyiségük

  • 29.  Malkavita
    2008. 06. 23. 18:29

    Maxval:
    Komolyan bóknak számít, ha valakit lenyilasozol. :-) Köszönöm! :-DDD
    Ilyen jó hányást régen olvastam. :-D

    GaborV:
    Igazad van... Tényleg egy náci vagy egy komcsi, mint egy bégető birka... Vagy egy netORK.

  • 30.  maxval
    2008. 06. 24. 9:13

    Viháncolunk, magyarkodunk??? Majd meglátjuk ki nevet a végén! Lesz majd nevetés, amikor a könnygázillatű gumibotozás után ácsolódni kezdődnek az akasztófák!

  • 31.  Malkavita
    2008. 06. 24. 9:24

    HAHAHAAAAHHHAAAAAHHAAAAAWRREEHEHHHEEEHIHIHHIHIHIH

    Nagyon mókás vagy! Rég röhögtem ilyen jót... Képzeld, én magyar vagyok, nem turista. :-) Te mi vagy? Tartozol valamilyen nemzethez, vagy csak erősen sarkított politikai állásfoglalással rendelkezel?

  • 32.  maxval
    2008. 06. 24. 16:32

    Az én látóköröm felülemelkedik az ilyen problémákon. Kozmopolita vagyok.

  • 33.  Malkavita
    2008. 06. 24. 18:08

    Kétféle nézet van a kozmopolitizmusról a szótárakban, lexikonokban.
    A Pallas nagy lexikona:
    Kozmopolitizmus
    (gör.) a. m. világpolgárság, kozmopolita az az ember, akinek érzelmei és érdekei számára a haza kicsiny, aki ennélfogva az egész világ, maga az emberiség céljait és érzelmeit tartja szem előtt s ezektől vezéreltetik cselekedeteiben.

    Nagyon pozitív hozzáállás,szívesen beszélgetnék egy ilyen emberrel, biztos nagyon széles látókörrel rendelkezik, és nemes érzelmekkel rendelkezik.

    A másik hozzáállás:
    www.kislexikon.hu/kozmopolitizmus.html
    ,,Világpolgári szemlélet", mely a művészetben az "általános emberi" problémák előtérbe állításában, az osztályjelleg, a nemzeti jelleg figyelmen kívül hagyásában, idegen divatok utánzásában, az eredetiség hiányában jelentkezik. Főként az urbanizmusra jellemző. Ellentéte az ugyancsak negatív provincializmus.

    Hát... Ez olyan tucatember, műveletlen. Rendkívül unalmas alak lehet.

    A harmadik definíció a '78-as Idegen szavak és kifejezések szótárából:
    (gör-lat)
    1. világpolgárság; a hazafiságot, a nemzeti érzést lejáratni igyekvő, a nemzeti kultúrát lebecsülő polgári irányzat 2. rég(ies) helytelen használatban: nemzetköziség

    A helyzet az, hogy rád maximálisan igaz az utóbbi kettő. Ha ideális kozmopolita lennél, nem ígérgetnél a "magyarkodóknak" akasztófát, meg egyebeket, és nem szajkóznád végtelenszer ugyanazt, lennének érveid, és elfognád, hogy az embereknek különböző véleményük van.

  • 34.  GaborV
    2008. 06. 24. 20:46

    maxval:
    amúgy ha ennyire sértenek a "nyilasok" mutass egy hasonlóan idióta széljsőjobbost egy fórumból és én szívesen írok róla cikket...

  • 35.  maxval
    2008. 06. 25. 7:34

    Akartam hosszan válaszolni, de valami rendszerhiba történt. Most nincs kedvem megismételni. A lényeg: bizonyos dolgokról nem érdemes vitázni, mert a vitapartner úgysem érti. Ezért jön ilyenkor a virtuális könnygáz és gumibot, mert ezt viszont értik. Ami téged illeti, örülök, hogy nem vagy nyilas, de vigyázz, mert sokszor olyan szagod van

  • 36.  Kihaló faj vagyunk
    2008. 06. 28. 15:33

    A postot is végigolvasva...nem is tudom.
    Nevessek vagy sírjak?
    Hülyék mindig voltak, vannak és lesznek.

    Ha a kékbetűs megjegyzésekhez hasonló ökörségeken akartok kacagni, ilyeket bőven találtok egy szélsőséges, uszító gyűlölködő oldalon is.
    (Szándékosan nem akarom reklámozni, egy másik postban ezt kivesézte GaborV.

  • 37.  Kihaló faj vagyunk
    2008. 06. 28. 15:39

    >> mutass egy hasonlóan idióta széljsőjobbost egy fórumból és én szívesen írok róla cikket.

    Nos, ha a postodban a "nyilas" szót kicseréled "zsidó"-ra és annak változataira, akkor megkapod a szélsőjobb netparasztot.Ennyi.

  • 38.  GaborV
    2008. 07. 01. 19:02

    maxval:
    nincs olyan szagom, én még mindig tudtam hosszan értelmesen vitázni, legfeljevv a vitapartnerem kezdet el anyázni mert vagy nme bírta felfogni vagy a szélsőségessége borította el az agyát.

    kihaló faj vagyunk:
    én konkrét személyre értettem

  • 39.  bitter
    2008. 07. 03. 21:04

    Ezek itt az ő fotói: www.photographers.hu/userhome.aspx?userid=2172

  • 40.  GaborV
    2008. 07. 03. 23:50

    valami azt súgja hogy jobb nekem ha nem nézem meg :D

  • 41.  Bikkin
    2008. 07. 12. 13:09

    Nyomi címszereplőnk nem azonos a YouTube-os NemzetiYodával? Stílusra hasonló.

  • 42.  GaborV
    2008. 07. 12. 21:27

    jó kérdés...

  • 43.  GeekInThePink
    2008. 07. 13. 15:44

    Érdemes megnézni a képeit, főleg azt, amin a felesége van. A nőről süt a gyűlölet, egyszerűen látszik rajta.

    El tudom képzlni, ahogy ezek együtt gyűlölnek minket reggel, délben és este, Az autóban, a metrón, a kádban, az asztalnál, szex közben, mindig és mindenhol, 24/7. Csak valahogy én ettől nem érzem rosszabbul magam ;)

    Szinte látom, ami az ágyban lejátszódik: "Ah, nyomd még, nyomd, mutasd meg a büdös magyaroknak!"

    Büntetés lehet így élni:D Isten nem ver bottal XD

  • 44.  Lewis
    2008. 07. 23. 15:51

    Egy ilyen "netparaszt" felütötte a fejét itt a buzz.hu -n is :(
    vanityfair.buzz.hu/archives/2008/07/22/Hogy_a_picsaba/

  • 45.  Xan Mark II
    2008. 08. 26. 21:47

    Lefáradtam a sok hülyeségtől. Valóban nincs határa... És a legrosszabb, hogy ilyenek vezetik az országot is... Le kellene váltani a teljes államigazgatást, a politikusokat. Szerintem Mo-nak a királyság való, nem demokrácia. Egy ember, aki megmondja mi legyen, a többieknek kuss, mert amíg mindenkinek lehet véleménye, addig mindenki keresztbetesz mindenkinek...

  • 46.  GaborV
    2008. 08. 27. 11:24

    Ugyanmár
    Én hiszek a demokráciában, csak az általános választójogban nem. Minimum ahhoz kellene kötni, hogy 110-es IQ vagy legalább középiskolai végzettség...
    De az is elg lenne ha rákérdeznének pár egyszerübb dologra szavazás előtt, teszemazt mi Nógrád megye fővárosa, Ki volt az előző köztársasági elnök, a NATO mindek a rövidítése, satöbbi.

  • 47.  csakezértregisztrált
    2008. 08. 27. 16:06

    "Előszöris" helyesen kellene írni... :)

  • 48.  GaborV
    2008. 08. 27. 21:09

    hát igen :D

  • 49.  GaborV
    2008. 08. 28. 2:33

    Nicsak mit nem találtam a neten:

    egy másik blog rövid bejegyzése Ivánkáról:
    www.gabucino.be/files/maxvaladdr.html
    Nézzétek meg a kommenteket, mert van belinkelve róla egy kép. Kissé csegevarás sorozatgyilkosos...

    Legutóbb a wikipédiáról is kivágták mert a nyilasmániájával szarrá offolta a vitalapokat. Úgyhogy mielőtt bannolták volna inkább angolosan távozott.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.